Köszöntjük Önöket abból az alkalomból, hogy
megtiszteltek minket és meglátogatták honlapunkat. Bízom benne,
hogy ha még nem ismernék a magyar pásztorkutyák eme jeles képviselőjét
érdekes időtöltésben lesz részük, ha pedig a fajtát tartó, vagy
netalán tenyésztő látogatóról van szó, nekik is sok hasznos információval
tudunk szolgálni a Ludas Matyi Puli Aranykoszorús Mestertenyészetet illetően.
Nevem Antal Ferenc. 1977, november 21-én
születtem Karcagon. Életem jelentős részét Kisújszálláson éltem
le szüleimmel, akik nélkül a Ludas Matyi tenyészet nem létezhetne.
Ezúton szeretném nekik megköszönni azt a lelkiismeretes, precíz
munkát, amivel segítették és segítik ma is tenyésztői munkám
még eredményesebbé tételét. Köszönöm. Feleségemmel, Antal-Bán Katalinnal és tündéri kislányunk Emese"hathatós" segítségével próbáljuk a puli fajtát minél eredményesebben nemesíteni.
Mindketten a Szegedi Tudomány Egyetem Hódmezővásárhelyi Főiskolai
Karán szereztünk Mezőgazdasági mérnöki diplomát. Én állattenyésztőként
egy tejelő szarvasmarha telepen dolgozom, párom pedig egy kisállat
klinikán műtős asszisztens. Kutyákkal való kapcsolatom a gyermekéveimre
vezethető vissza. Mindig is magyar fajtájú kutyák őrizték kisújszállási
házunkat és nagyszüleim elmondása szerint a század elején,
a tanyájukon is puli ugatott. Soha nem akartunk más kutyákkal
foglalkozni, hiszen a magyar kutyákban megvan minden, amit
egy kutyának tudni kell és talán ennél jóval több is. Másrészről
úgy gondolom, nekünk magyaroknak kell megőriznünk azokat az
értékeket, amiket apáink és anyáink ránk hagytak. Nagyapám
egy lovakkal foglalkozó, ízig-vérig paraszt ember volt, akinek
minden szava olyan bölcseleteket tartalmazott az állattenyésztést
illetően, amelyek még ma is a fülembe csengenek. Ezeket próbálom
a kutyatenyésztés során is alkalmazni. Ellentétben sok mindenki
mással én tenyésztési szándékkal vettem meg első kutyáimat,
ám a tenyésztést 1997-ben kezdhettem meg. Ez idő alatt szinte
az összes működő és nem működő tenyészetet felkerestem és tátott
szájjal, alázatosan tanultam a fajtát. Úgy gondolom, ennek
meg is lett az eredménye, hiszen már az első almunk -nyugodt
szívvel mondhatom-, tudatos tenyésztői munka eredményeként
látta meg a napvilágot. Ez a tudatosság a mai napig folyamatosan
erősödik, hiszen rengeteg tapasztalattal bővült. Tenyésztésünk
három alapelvre épül, amik egysége nélkül nem lehet gondos
tenyésztést megvalósítani.
Ezek a következők:
Küllemi értékmérők megőrzése
Fajtára jellemző, örökletes terheltségek kiszűrése
Stabil idegrendszer mellett, az értelmi képességek megőrzése, fejlesztése.
Ezek az alapelvek nem új keletűek, hiszen a pásztorok is igen szigorú
követelményeket támasztottak kutyáikkal szemben, csak egészen más, gyakorlatiasabb
módon szűrték ki a nem megfelelő egyedeket.
Tenyészetünkben régi, legendás vonalakra alapozva több generációs, csípőízületi
és térdkalács diszplázia mentes, ideális típusú, több színben tenyésztett,
heterozigóta fekete és maszkos kutyákkal folyik a tenyésztés.
Tenyészetünk fedező kanja ritka vérvonalú, tenyésztésre javasolt többszörös HPJ, CAC, CACIB, HFGY, Fiatal Évgyőztes, Klubgyőztes, diszplázia mentes, CH. Ludas Matyi Mufurc, aki Csinos fekete szukánk unokája. Ludas Matyi Mufurc anyjától JUB. CH Ludas Matyi Gesztenyétől örökölte rendkívül határozott, sötét maszkját, szürke alapszínét és mély pigmentációját. Tenyészetünk szukái Csinos különböző kanokkal való párosításaiból származnak, név szerint Ludas Matyi Gesztenye, Ides és Kofa. Legfiatalabb tenyésszukánk, sokszorosan győztes Champion, Fajtagyőztes, Ludas Matyi Ribizli, aki jó barátom Urbán Tibor Kondor Béla díjas képzőművész pulija. 2008-ban tenyészetünk tagja lett egy rendkívül típusos fekete szuka, Rackaőrző Móka. A tenyészetünk legfiatalabb tagja Ludas Matyi Fogdmeg Fillér, fedeztetésből vissza hozott rendkívül ígéretes fekete kan fia, HJCH 2009 ÉV Puli Fesztivál Legszebb fekete kanja Szentmihályi Szabó Rege. Rege apai ágon ritka fekete vérvonalat képvisel, hiszen a két Verecke úti vonalat egyesíti, ami a mai vérvonalakban egyedülálló. Anyai oldalon is kivételes ősökkel rendelkezik. Anyja fajtagyőztes Szentmihályi Szabó Virgonc, akinek testvére a kivételes típus jegyeket mutató világgyőztes Szentmihályi Szabó Virág.
A fajta elkötelezettjeként 2006 és 2007 évben én irányíthattam a Hungária Puli Klubban a fajta nemesítését és megőrzését mint Tenyésztésvezető, amit ezúton köszönök azoknak akik lehetőséget adtak erre a nemes feladatra. Tenyésztői munkánk elismeréséül a MEOE bronz, ezüst és 2008-ban aranykoszorús mestertenyésztői címet adományozott a Ludas Matyi tenyészetnek.